*

Ha zene nélkül volna dallam
Egy soha meg nem szólalt dalban
Megtudnád, hogy mit is akartam.

talán, egyszer, egy másik helyen, ketten, de most egyedül tovább..

Én bolond voltam mindig, mégis megtaláltam.
Elintéztem mindent!
És rohanj, és táncolj, és ugrálj, és üvölts
Vagy csinálj bármit, csak lássam rajtad hogy élsz!
És ha el is rontunk mindent,
Mi újra kezdjük és megint együtt!
Minden amit hittem az szerteszéjjel szállt
És itt vagy,fenn a villanykörte Holdon látlak
És felém szól a hangod és azt monda: Érj hozzám!
és ne bánts engem mindig én sosem bántanálak!
Örülj megtaláltak és mindent ami fájt
Én a kukám mellé tettem,
Ma semmi nem a régi, ma tényleg más lesz minden!

boldog vagyok

szeretem

nem merek egyedül maradni a gondolataimmal (felemészt) miért ilyen bonyolult minden? miért bonyolítjuk ennyire túl?

Sok-sok kedves és bánatos beszélgetés után törölt, szeret, de nem akar feltartani. Ha csak rá gondolok, bőgök. Annyi minden kavarog a fejemben, olyan hirtelen jött ez a tiltás. Elvágta a kötelet rendesen, gyorsan. Ma lennénk 11 hónapja együtt, ha tényleg együtt maradunk. Erre a szar fb is emlékeztet. De minek?

én sosem tudtalak igazán biztosan elengedni vagy elküldeni

mindig kételkedtem a döntésben

egyszer meg kell tenni

szeretlek

:)

Ismét fulladok!

Azt hiszem, megérdemel ez az oldal annyit, hogy lezárjam életem részének egy szakaszát itt is.

Szerdán és tegnap sokat beszélgettünk, először csak vita, (Mert pont az a lány kereste meg, aki utált, és szerintem a legboldogabb volt azon a hétvégén, mikor szakítottunk.. Mindegy, egy szavam se lehet, kérni meg pláne, hogy nem kérhetem, hogy ne vele. Hiszen én is döntöttem valaki irányában, talán, akit nem kedvel, sőt.. De bárcsak nem vele kezdené újra... utánam.. Ilyen az élet, néha nagyon fáj, legalább ne tudjak róla/uk. Egy valami azért megmaradt, amit nem vehet el senki tőlem.. ami vigasztal. ) 

A vita után komolyabban is átvettük a dolgokat, érzéseket.. Odáig jutottunk tegnap, hogy szeret, szeret, de nem tudja meddig, és miért csak most.. nem hiszem el... Aki olvasott, tudja, mennyi ideig vártam erre, hogy úgy alakuljon az élet, Vele, ahogy kell(ene). És most itt van előttem.. Erre mit csinálok?? Eldobom, a bizonytalanért, az életemért, az új dolgokért. Sokat kaptam tőle, és szerinte adtam is, aminek nagyon örülök. Talán picit felnőttem vele, vagy inkább hozzá. Sohasem fogom elfelejteni. A legkülönlegesebb ember az életemben. Borzalmasan fáj ez az egész, azt hittem túltettem magam rajta, de nem, csak eltettem mélyre, most már muszáj lesz, nincs más lehetőségem. Szeretni fogom, tudom jól. Egyszer, lehet, hogy ismét, együtt, vagy lehet soha.

Viszlát, és kösz a halakat!

(talán olvasod/olvastál)

Költözés után lementem a blogot és törlöm szerintem, meg írok nekik, hogy nézzenek már a blogra. Mindenki értesül időben mindenről, valaki már értesült is.

Ismét eljött egy időszak, amit le kell zárni, utálom ezt a módját. Soha többet senkinek mostmár..

Sok mindent bánok így, utólag, de már csak tanulhatok belőle.. igyekszem.

Hiányzik, persze, hogy hiányzik, de már nem mondhatom neki, meg nehéz is egyedül lenni, de szerencsére lefoglal a munka és az egyetem, vagyis igyekszem nem gondolni rá, akármennyire is egyedül érzem magam.. (Nem érdekel, ha látja, úgy érzem, marad a blog, ha mégis máshogy lenne, majd bezárom... Egyszer úgyis fel kell nőni, azt hiszem.)

Egy szó, egy pillanat, mosolyogsz,
Ez a szívemben marad! És ennyi!
[...]