*

Azt hiszem, megérdemel ez az oldal annyit, hogy lezárjam életem részének egy szakaszát itt is.

Szerdán és tegnap sokat beszélgettünk, először csak vita, (Mert pont az a lány kereste meg, aki utált, és szerintem a legboldogabb volt azon a hétvégén, mikor szakítottunk.. Mindegy, egy szavam se lehet, kérni meg pláne, hogy nem kérhetem, hogy ne vele. Hiszen én is döntöttem valaki irányában, talán, akit nem kedvel, sőt.. De bárcsak nem vele kezdené újra... utánam.. Ilyen az élet, néha nagyon fáj, legalább ne tudjak róla/uk. Egy valami azért megmaradt, amit nem vehet el senki tőlem.. ami vigasztal. ) 

A vita után komolyabban is átvettük a dolgokat, érzéseket.. Odáig jutottunk tegnap, hogy szeret, szeret, de nem tudja meddig, és miért csak most.. nem hiszem el... Aki olvasott, tudja, mennyi ideig vártam erre, hogy úgy alakuljon az élet, Vele, ahogy kell(ene). És most itt van előttem.. Erre mit csinálok?? Eldobom, a bizonytalanért, az életemért, az új dolgokért. Sokat kaptam tőle, és szerinte adtam is, aminek nagyon örülök. Talán picit felnőttem vele, vagy inkább hozzá. Sohasem fogom elfelejteni. A legkülönlegesebb ember az életemben. Borzalmasan fáj ez az egész, azt hittem túltettem magam rajta, de nem, csak eltettem mélyre, most már muszáj lesz, nincs más lehetőségem. Szeretni fogom, tudom jól. Egyszer, lehet, hogy ismét, együtt, vagy lehet soha.

Viszlát, és kösz a halakat!

(talán olvasod/olvastál)