Nemrég szólt anya, hogy meghalt életem első főnöke. Két nyáron is dolgoztam nála. Az első nyár nem volt a legjobb, sokat hisztiztem, nem volt valami gördülékeny, de eltelt hamar, a második nyáron már érettebben álltam hozzá a munkához, szerintem. Amikor nem voltam ott, anyától mindig kérdezgette, hogy vagyok, hogy vannak a pockok. Lassan másfél éve, hogy elköltöztek a feleségével, mert a lánya vett nekik egy kis házat a városban, ahol lakik. Nagy tudású, jó ember volt.
Szomorú téma, de az ember nem tudja elkerülni, mire észbe kap, egyre közelebb és közelebb kerül hozzá..
