Volt két pár, mi és ők (egy hónapig). Jelenleg Ő jár a lánnyal, én csókolóztam a fiúval. Felhívott, hogy kérdőre vonjon (nem ezekkel a szavakkal). Mert megtudta, mi történt vasárnap, amit szerettem volna eltitkolni. Azt hallotta, én kezdeményeztem, én akartam, olyantól hallotta, aki ott sem volt a bulikában. Én mindenkinek úgy állítom be őt, hogy szarszemétköcsög. Én mondtam; tudja mindenki, miért szakított: egyedül akar lenni, erre megtudja mindenki, hogy feljár hozzá, nála alszik, vele bulizik. Mégis mit vár??? Az a baja -el is mondtam neki- én nem kürtöltem szét, mi történt vasárnap és így csak ő a szemét. Meg elkezdi; én így akarok vissza vágni!? Fáj, hogy ennyire elhiszi. Négy év alatt megismerhetett már. Zavarta az is, hogy a másik sráccal ült a vonaton, kérdezte tőle, nem-e zavarja, hogy összejön a volt nőjével, erre azt a választ kapta, hogy nem, plusz nem mondta el a fiú neki, mi történt köztünk. Mégis minek mondja? 30 percet beszéltünk a semmiről telefonon. Magyarázkodtam, mint valami hülye. Felhívtam az édesanyját, írta, bármikor számíthatok rá. Úgy imádom, amikor mindenki mindent jobban tud. Sírok. Hagyjon már békén! Ne várja, hogy a négy fal között sírjak utána epekedve. Alapból gyerekesnek tartom ezt a "na majd én féltékennyé teszem vele" dolgot és ráadásul nincs is értelme, hiszen nem szeret, ezért hagyott el, illetve vasárnap hajnalban nem tudtam, hogy a lánynál aludt. Mindegy.. Akkor minek csinálnám? Sokat hisz magáról..
Bejegyeztem ide a történetet vasárnap, de privát maradt.
Tartozom vele, hogy teljes legyen a kép.
Aranyos volt, és kicsit részeg, egész este flörtöltünk, élveztem, élveztem, hogy kellek neki, láttam rajta, később tapasztaltam. Ő: -Kérhetek egy csókot? erre én: -Megölelnél? Szorosan ölelt, szorosan öleltem. Olyan rég volt már, el is felejtettem milyen a kapuban állni, és várni, és tűnődni, megcsókoljam? megcsókol?. Nem volt helyes, mégis akartam. Kellett az önbizalmamnak, nekem. Bementünk az udvarra a kerékpáromért, helytelen. Még most is bizsergek, ha rá(juk) gondolok. Közben kavarog bennem az Ő képe is. Képtelen lennék az egy éjszakás kalandokra.. túlságosan ragaszkodom.
Mi történt velem? Ennyi volt a kapcsolat? Ilyen hamar felejtek? Dehogy, állandóan a fejemben volt/van, folyamatosan átalakul. Látom, milyen jól elvan nélkülem, belém nyilal, te hülye, ki tudja kivel volt este, lelkiismeretfurdalás nélkül, én meg rosszul érzem magam, miatta nem folytattuk. Mi van ha mégsem volt senkivel, én meg mást csókoltam? Szégyellem magam. Nem vagyunk együtt, már nincs mi. Eltitkoljuk, elrejtjük, elrejtem mélyen, belém, abban úgy is jó vagyok.
Bejegyeztem ide a történetet vasárnap, de privát maradt.
Tartozom vele, hogy teljes legyen a kép.
Aranyos volt, és kicsit részeg, egész este flörtöltünk, élveztem, élveztem, hogy kellek neki, láttam rajta, később tapasztaltam. Ő: -Kérhetek egy csókot? erre én: -Megölelnél? Szorosan ölelt, szorosan öleltem. Olyan rég volt már, el is felejtettem milyen a kapuban állni, és várni, és tűnődni, megcsókoljam? megcsókol?. Nem volt helyes, mégis akartam. Kellett az önbizalmamnak, nekem. Bementünk az udvarra a kerékpáromért, helytelen. Még most is bizsergek, ha rá(juk) gondolok. Közben kavarog bennem az Ő képe is. Képtelen lennék az egy éjszakás kalandokra.. túlságosan ragaszkodom.
Mi történt velem? Ennyi volt a kapcsolat? Ilyen hamar felejtek? Dehogy, állandóan a fejemben volt/van, folyamatosan átalakul. Látom, milyen jól elvan nélkülem, belém nyilal, te hülye, ki tudja kivel volt este, lelkiismeretfurdalás nélkül, én meg rosszul érzem magam, miatta nem folytattuk. Mi van ha mégsem volt senkivel, én meg mást csókoltam? Szégyellem magam. Nem vagyunk együtt, már nincs mi. Eltitkoljuk, elrejtjük, elrejtem mélyen, belém, abban úgy is jó vagyok.
