Egy hét szünetet akar, hogy rájöjjön, igazából mit is érez irántam. Szeret, de kötődés, vagy szerelem, nem tudja, kell egy kis idő. Sokat sírtam tegnap, és ma is, egy hét sok idő, addig nem találkozunk, nem keressük egymást. Kérdeztem, hogy ha összefutunk, mit csináljak? Menjek el mellette, mintha nem is ismerném? Szerinte nem fogunk összefutni és titkon én is megpróbálom úgy csinálni. Nehéz lesz, mert Ő az egyetlen ember, akivel mindent megbeszéltem, nekem nincs más. (Jó, van két lány, abból is inkább egy, akivel sokat beszélek, és nagyon szeretem, de az mégis más..) Nem emiatt ragaszkodom hozzá, de sokat jelent. Mindent! Titkon bízom benne, hogy ott folytatjuk, ahol tegnap abbahagytuk és nem utoljára csókolt meg. Félek, hiszen mi van ha rájön, már csak a megszokás volt. Elmondtam neki a véleményem a szünetről, hogy csak a gyávák akarják, és az már egy fél szakítás, hiszen, ha eredménytelen, akkor már csak pár szó, és vége.. persze, hasznos is lehet, mivel megtudom, milyen, amikor nincs és ha tényleg vége, talán könnyebb lesz (na persze..). Illetve azt is mondtam, hogy mi van, ha pont én jövök rá, hogy nem kell, csak kötődés volt, bár kétlem... Még nem veszítettem el, már fáj, nem tudom, valahogy nem bízom benne, hogy jóra fordulhat a helyzet. Kérdezte is, hogy nem bízom bennünk!? Nem erről van szó, inkább magamban nem bízom, hogy pont én kellenék neki, ennyi idő után is. Keresem a pozitívumokat, de nincs sok.. "Szerencsére" hétfő kivételével minden nap dolgozom, este hét óra körül érek haza így lefoglalom magam, kicsit állatozom és alszom.
Jó utat, Várlak haza!
B.
B.
